facebook

Képességkatalógus

 

Ismét dobogós hely a First Lego League-ben

 

  1. január 12-én rendezték meg a Fisrt Lego League - Into Orbit regionális fordulóját Miskolcon, melyen az Infoklaszter csapata idén is sikeresen szerepelt. A világ legnagyobb ifjúsági robotversenyének idei témája az űrkutatás volt, melyhez kapcsolódóan valós problémákra kerestek megoldást a résztvevők. A rendezvényen 10 csoportban mintegy 110 diák és tanár vett részt.

A verseny során előre meghatározott feladatokat kellett megoldani a csapatoknak az általuk tervezett és megépített robot segítségével, az eredményességet pedig négy különböző kategóriában (robotdesign, csapatmunka, kutatómunka, robotjáték) is mérték a zsűri tagjai.

Az Infoklaszter csapata, a Navigátor lenyűgöző teljesítményt nyújtva minden kategóriában bronzérmet szerzett, ami összesítésben is a dobogó harmadik fokát jelentette. Ezen felül a csapat nyerte a zsűri különdíját is! A miskolci fordulóban a bírók döntése szerint a legösszeszedettebb és legjobban együttműködő csapat a Navigátor volt.

A kiváló csapat tagjai Boda Márton, Dobronyi Benedek, Mixtay Marcell, Papp Marcell Miklós és Pocsay Levente voltak, felkészülésüket pedig Szabó István, az fps munkatársa segítette.

Szívből gratulálunk a srácoknak és mentoruknak, hihetetlenül büszkék vagyunk rájuk!

Külön köszönjük a Codecool támogatását, mellyel hozzájárultak a csapat sikeres szerepléséhez!

 

Fotó: Takács József (BíborFotó)