facebook

Képességkatalógus

 

RoboCamp 2019

RoboCamp 2019

Két héten át a Miskolci Egyetem Informatikai Intézete gyerekzsivajtól volt hangos. Az Informatikai Klaszter alapító tagja, a Miskolci Egyetem ugyanis rendelkezésünkre bocsájtotta tantermeit, így WeDo 1.0, WeDo 2.0 és Lego Mindstorms EV3-as robotokkal dolgozhattak a gyerekek az idei RoboCamp táborunkban.

Programozó sulink mentorai érdekes, változatos, ám időnként nehéz, elgondolkodtató feladatokat állítottak össze a résztvevőknek.

A gyerekek között voltak olyanok, akik még soha nem programoztak robotot és persze szép számmal akadtak régi programozó sulis diákjaink is.

A délelőtt programozással telt. Ügyesen, fegyelmezetten dolgoztak a tanulók.

A napi programokban az agyat tornáztató feladatok mellett helyet kapott a sport is: az egyetemi komplexum lehetőségeit kihasználva a délutáni időszakban versenyekkel, lézerharccal tettük színesebbé és egészségesebbé a Nyári Egyetemen eltöltött időt. A Miskolci Rendőrkapitányság életvédelmi osztályának munkatársa a nyári veszélyekre, diszkóbalesetekre hívta föl a tanulók figyelmét, illetve drogprevenciós előadást is tartott.

A tábor zárásaként pedig marcipán bevonatú Lego tortát kaptak a táborozók, hiszen tényleg szuperül csinálták végig a programozási feladatokat.