IT+Summer Edition

A legenda úgy tartja, hogy az Infoklaszter workshopján, a pls parti alkalmával fogalmazódott meg egy amolyan nyári egyetem gondolata a tagvállalatok fejében. Alig egy hét múlva megszületett az IT+ Summer Edition, a nyolc részes programsorozat az informatika és a kapcsolódó területek felfedezésére, főleg de nem kizárólag egyetemi hallgatók részére.
Célunk, hogy kötetlenül beszélgessünk olyan témákról, melyekről az iskolapadban nem hallani, vagy nem úgy, ahogy mi el tudjuk mondani. Lazán, érthetően, életszerűen...
A LAZA Romkocsmában...
Július elejétől augusztus végéig minden csütörtökön összeültünk Miskolcon, a LAZA Romkocsmában. A szeszélyes nyári időjárás és a fesztivál szezon ellenére szinte minden alkalommal számíthattunk informatikus hallgatók jelenlétére, akik kötetlen keretek mellett egy asztalnál hallgathatták végig az aktuális előadásainkat a tagvállalataink képviselőivel, s szereztek ezáltal olyan kapcsolatit tőkét, amellyel ügyesen gazdálkodhatnak az elkövetkezendőkben.
Előadók
Előadóink között olyan szakembereket vonultattunk fel hétről-hétre, akik évek óta a szakmában dolgoznak, s akik gyakorlati tapasztalataik megosztásával segíthették a fiatalokat abban, hogy mire számítsanak majd, amikor egy cégnél elhelyezkednek.
IT+ Summer Edition célja
Az IT+ Summer Edition célja az volt, hogy a hallgatók meglévő elméleti tudását gyakorlatias jótanácsokkal egészítse ki. A programsorozatot sikeresnek ítéltük meg, s terveink szerint a Miskolci Egyetem, illetve az Eszterházy Károly Főiskola környékén, egy laza helyszínen ismét megrendezzük a közel jövőben.
2012
Az IT+ Summer Edition 2012-ben
újra megrendezésre került. Egyre több látogató, köztük főiskolai és
egyetemi hallgatók vettek részt előadásainkon, amelynek kezdetben a LAZA
Romkocsma, később a Miskolci Egyetem Rockwell Klubja szolgált helyszínéül.
Az előadássorozat során az érdeklődők bővíthették tudásukat a
magyarországi startup ökoszisztémáról, a kontrolling alapjairól,
megtudhatták micsoda forradalmian új megoldásokat fog előidézni az NFC
technológia, láthattak boxoló robotokat, hybrid buszt és a tesztelés
folyamataiban is elmerülhettek. A nagy sikerre való tekintettel
rendezvényünk 2013-ban is folytatódik, újabb izgalmas témákkal.