Projektek

Manager workshop

Projektor, Laptop, Sör… Ez a három legfontosabb kelléke az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter workshopjának, ami amolyan kötött-kötetlen találkozó, ahol a tagvállalatok és meghívott vendégeink egy jóízű ital mellett megismerkedhetnek egymással, megvitathatják tapasztalataikat, ötleteiket, amelyekből aztán gyümölcsöző lehetőségek születhetnek az elkövetkezendőkben.

Álljunk fel a tárgyalóasztal mellől és dobjuk félre a nyakkendőt! A workshopok alkalmával a klasztertag vállalatok Miskolc egy közkedvelt éttermébe látogatnak el, mert azt feltételezzük – és ezt a feltételezést három találkozó is alátámasztotta – hogy a leginnovatívabb ötletek, legsikeresebb együttműködések ebben a közegben, egy pohár sör mellett indulnak útjuknak leghatékonyabban.

A manager workshop felépítése

A találkozót általában szakmai témával indítjuk, tettük ezt például februári workshopunk alkalmával is, ahol adómegtakarítási lehetőségekről tájékoztattuk vendégeinket, vagy az éppen megjelenő pályázati lehetőségekről értesülhettek a tagvállalatok képviselői. A workshop alkalmával lehetőséget biztosítunk olyan cégeknek a bemutatkozásra, akik a tagsággal kapcsolatban érdeklődnek. De minden ilyen rendezvényünk alkalmával meghívunk egy klasztert is, legyen az miskolci, vagy az informatikai iparágban tevékenykedő klaszter. S végezetük ’Akikre büszkék vagyunk’ egy–egy tagunk kap lehetőséget a felszólalásra, hogy megossza velünk milyen sikereket ért el az elmúlt időszak alkalmával.

A kötöttebb előadássorozatok után kötetlen beszélgetésre van lehetőségük vendégeinknek, amely jobb esetben, akár éjszakába nyúló is lehet.

Csatlakozz és légy tag

Részletek